Nemrégiben megnéztem egy kedves barátom előadását videón egy izgalmas informatikai témában - és bealudtam. Szó szerint bealudtam, olyannyira, hogy egyszercsak arra ébredtem, hogy valakik beszélgetnek a szobában, ahol alszom, "mennnnnyenek innen, haggggyanak békén", vagy ahogy a 80-as években egy egész ország megtanulta a Markosnádastól: "hagggggyanak békében vizelni", szóval ki a túró lehet az, és hát a videó karattyolt még mindig.

Oktatóközpont tulajként és vezetőként mindig az foglalkoztat, hogyan lehet egy előadást, egy oktatást még jobbá, még tartalmasabbá, még hasznosabbá tenni, és hát a bealvás az mindennek az ellenkezője, 100%-os információveszteség. De hogy lehettem ilyen béna?

Nagyon fontos, hogy az ember mindig önmagát okolja elsősorban, kivéve ha úgy tűnik, körülötte mindenki más is ugyanabba a hibába esik, mint ő maga. Mert akkor a környezet váltotta ki a nem megfelelő cselekvési mintát. Tehát ha egy konferencián mindenki bealszik, nem érdemes az embernek szálanként kitépnie az összes haját és megkorbácsolni a hátát (avagy a tengert, ahogy a Nagyok teszik), sokkal inkább az előadásban kellene keresni a kiváltó okot. És hát ott van az!

Minden kezdő előadó, oktató és orátor egyenesen belesétál a szakértő tévedése néven ismert hibás előadói viselkedésbe. 

A szakértő tévedése arról szól, hogy az előadónak nemcsak hogy jelentős tudása van arról a témáról, amit előad (többnyire... szerencsés esetben...), hanem ez a téma igencsak összeállt a fejében egy egységes egésszé, egy nagybetűs TUDOMÁNNYÁ, amiről ő órákig tud folyamatosan, logikusan dumálni, érvelni, anekdotázni stb. És ez azt jelenti, hogy át tudja másoknak adni a benne felgyülemlett információt, hisz el tudja mondani. Nemde? 

...

Ácsi!

Ez akkor lenne igaz, ha a szakértő maga is úgy szerezte volna a tudását, hogy valaki órákon keresztül dumált neki. De sohasem ez a helyzet!

A szakértő GYAKORLATBAN szerezte meg még az elméleti tudását is, apránként, részenként, és még csak nem is egyben, hanem FOKOZATOSAN, idővel. Olyan módon, hogy piszkálgatott ezt-azt, utánaolvasott ennek-annak, kipróbálta amazt, rákérdezett arra, elvetette a másikat. Közben hetek, hónapok teltek el. És ennek a folyamatnak a mellékterméke a fejében összeállt egységes tudáskép.

Amit senki nem tud másképp megszerezni!

A szakértő tévedése egy óriási, valós probléma, és az benne a szép, hogy egyrészt senki nem tud róla, másrészt választ ad egy csomó kérdésre, hogy mit csináljunk, és mit ne csináljunk az oktatás/előadás során.

Kezdjük az oktatással. 

Tanfolyam

A szakértő tévedéséből következik, hogy egy tanfolyamot nem süketeléssel, meg póverpointozással kell megtölteni, mert annak hatása nulla. Szintén következik, hogy ha nem a retorikát kell nyomatni, akkor az oktatónak nem kell "előadóművésznek" lennie! Sőt! Ha "előadóművész", bármikor beleeshet az üres fecsegés hibájában, és ezzel álombaringat mindenkit. NEM! Az oktatónak gyakorlatvezetőnek, egy mesterszakinak kell lennie, aki együtt dolgozik egy kitalált problémán a hallgatókkal, akiknek a közös munka adja meg azt a gyakorlati tapasztalatot, amiből majd később, esetleg HÓNAPOKKAL KÉSŐBB összeáll a tudás a fejében. Tanfolyamot nem érdemes, és nem is lehet másként hatékonyan csinálni, mint a work-together módszertan szerint. (Na most ez a módszertan amúgy a vliágban nem létezik, én találtam ki, és azért írtam angolul, hogy hitelesebb legyen :)

Tehát mit csináljunk? Work together.

Mit ne csináljunk? Ne szpíkeljünk, ne standup komedizzünk, ne süketeljünk stb. 

A konferencia már fogósabb kérdés.

Konferencia

Az egy olyan élethelyzet, amikor a hallgatóság bevonására, a "work together approach"-ra közel nulla esély van. Ilyen környezetben marad ugye a nettó pofázás, de - mégsem! A hallgatóság aktív bevonására ugyan nincs olyan mód, ami ne lenne kínos (mindenki álljon fel, és mondja azt, hogy X), de az előadó oldaláról még mindig van lehetőség a gyakorlathoz, és a Zemberek által használt tanulási módhoz közelíteni az előadást. És ezt pedig úgy kell tenni, hogy csinálj szakácsműsort!

Láttál-e már szakácsműsort a tévében? Megvan, hogy hogyan beszélnek a hagyma felvágásáról? Úgy, hogy közben felvágnak egy hagymát. Semmiképp sem úgy, hogy a műsorvezető fejét adják közben, és pláne nem úgy, hogy egy hagyma képét mutatják póverpointban! És mennyi magasröptű elméleti blablát nyomnak le közben? 0%-ot.

A tévések jól tudják, hogy mi működik, és mi nem. Tanulj tőlük! Tehát a recept szakácsműsorhoz és bármilyen konferencialeőadáshoz:

1. Elmélet 0% (nulla százalék), mert ezt a Zemberek általában maguktól következtetik ki, úgy 2-3 hét alatt, és amúgy is, az elméleti okoskodást üres fecsegésként élik meg, tehát felesleges lenyomni nekik. Az elméletet maximum kötőszövegként használhatod, de semmiképp se próbálj tanítani, mert úgysem fog menni.

2. Gyakorlati bemutató 100%, és itt a kontextusából ki NEM ragadott gyakorlatra gondolok, tehát nem pépété, hanem:

• ha jógáról tartasz előadást, vedd fel azt a pózt, amit mutatni akarsz
• ha horgászatról beszélsz, mutasd meg a pecabotot, és zörögj az orsóval, esetleg vesd be a horgot a nézők közé
• ha trombitát árulsz, fújd meg a trombitát
• ha meg akarsz mutatni egy C-kódot, mutasd a Visual Studióban
• ha egy IP-cím a tét, mutasd a parancssorban

Ha azt szeretnéd, hogy az előadásodból legalább valami minimális információ megragadjon a fejekben, csinálj "szakácsműsort"!

Most azt fogod mondani, hogy a TED-es előadások nem szakácsműsorok, és mégis-mégis milyen jók. Igen, igazad van, van egy másik működőképes előadói módszer is, ez pedig a történetmesélés. Van egy jó történeted? Szuper! Meséld el! A történetmesélés szintén működni fog.

De semmi más. Ez a kettő létezik. A tanítás nem létezik. Csak tanulás van, de azt nem te csinálod, hanem a közönség tagjai.