NetAcademia

A legjobbakat tanítjuk!

Egypercesek

2016. október 26. 12:10 - Ozga Linda

Mit kell tudni az ingyenes előfizetésről?

A lényeg: megszokott minőségben és ingyen juthatsz hozzá a tanfolyamaink bevezető részéhez.

Ez azért is fontos, mert pl. egy Ethical Hacking, vagy egy Windows Server 2016 tanfolyam elvégzéséhez erős hálózati alapismeretek kellenek, amelyeket a Hálózati alapok című kétnapos ingyenes tanfolyamunkon (amihez akár Websecurity egynapos bevezetőjét is hozzá lehet csapni) meg lehet szerezni.

Maga a koncepció onnan jött, hogy nagyon szerettek bizalmatlankodni az online lehetőséggel kapcsolatban. Legalábbis telefonon keresztül sorra olyan kérdéseket kapunk, amiket egyik előző egypercesünkben is mutattam. Ennek ellenére a hallgatók között 70% az online jelentkező, és ez az érték úgy jött ki, hogy például a múltkori Malware-en, vagy a Design Patterns-en kizárólag online-os hallgatók csücsültek. A free szekciót azért hoztuk létre, hogy az, akinek fenntartásai vannak az online részvétellel szemben, annak legyen lehetősége kipróbálni, hogy miről is van szó.

Szerencsére azt tapasztaljuk, hogy bejött ez a stratégia egyrészt a fenti arányokból, másrészt a jelentkezők számából kiindulva. Az ingyenes tanfolyamoknál szó szerint többszáz fős nézettséget jelenthetünk, és úgy hisszük, ez a szám is nőhet még bőven. A legnagyobb siker egyébként a Marcell október 1-jei Titkosítási ABC-je volt, amire több mint 400-an jelentkeztek! Nos nincs is ebben semmi meglepő: izgi téma, jó előadó, kreatív kivitelezés (a közvetítés a Völgyhíd Kávézóból ment) és máris dőlnek a népek.
Reméljük, november 1-jén halloween-i témájú Titkosítási közvetítésünkön megdöntjük a csúcsot. Kreativitásból itt sem lesz hiány, és új titkosító kütyüt mutatunk be.

Egy szó, mint száz: mindannyiótokat arra biztatunk, hogy gyertek el, nézzétek meg az ingyenes tanfolyamainkat, ha lehet, akár az összeset. Erre azért van szükség, mert ha már mindet láttátok, többé nem lesz épkézláb érvetek arra, hogy miért vártok az előfizetés megrendelésével.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://netacademia.blog.hu/api/trackback/id/tr7211834907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.