…hétvégi tapasztalat: tényleg ekkor jönnek a legjobb ötletek. Így nyár elején pláne ígéretes projekthaladásokat lehet elérni egy-egy jól irányzott grillezéssel vagy bográcsozással.

Két hete a NetAcademián is főpróbája volt a tanfolyami ebéd kiváltásának az egyik napon, népszerű lett hamar. Hétvégén MVP társaimmal volt egy ilyen jellegű összejövetel, kiderült többek között, hogy a “Regisztrációs Adatbázis” kifejezésért ki a felelős a magyar iparban, illetve jöttek sorban az ötletek, hogy az új O365-ben a “Clutter” mappának milyen frappánsabb neveket adhattak volna az “Átnézendők” helyett.

Nopersze még kiemelném a tavalyi Bárányfelhő-sorozatot, melynek a végén azok, akik figyeltek, grilleztek velem egyet a Wesselényi utcában. Hogy ez évben összejön-e hasonló, arról sztem egy-két héten belül nyilatkozom.

Addig is, mivel nem találtam publikálva a nyeten azt a számomra igen frappáns megfogalmazást, ami vegyíti az IT beszélgetést a főzés témakörével: aki ismert, tudja, hogy a tréningeim alapja a párhuzamosítás, vagyis meglévő ismeretekhez hasonlítani-mérni az újonnan elsajátítandó technológiákat-folyamatokat. Nos, főzésben (valami módon) mindenki részt vett, az IT nem kérdés, jó szórakozást itt a digitális grillpartin!

A Big Mac és a Mezítelen Séf (The Naked Chef)

 

Szerző: Joel Spolsky

Fordította: József Tóth

Szerkesztette: Krisztián Gyuris

2001. január 18.

 

Mai kérdésünk: Miért van az, hogy a legrosszabb minőségű munkák a

világ legnagyobb IT tanácsadó cégeitől származnak?

 

Miért van az, hogy a szépreményű kezdő tanácsadó cégek egy sor

látványos sikersztori és csillagászati növekedés után igen gyorsan

középszerűségbe süllyednek?

 

Erről gondolkoztam és arról, hogy a Fog Creek Software (a cégem)

számára milyen növekedés lenne megfelelő. És a legjobb leckét a

McDonald’s szolgáltatta. Igen, a hátborzongató hamburgerlánc.

 

A Big Mac sikerének titka az, hogy bár nem túl jók, de minden egyes

példány éppen azonos mértékben és módon nem annyira jó. Ha képes vagy

együtt élni a nem-annyira-jóval, akkor a Big Macedet a meglepetés

legkisebb esélye nélkül fogyaszthatod el.

 

A Big Mac másik titka az, hogy az „idióta” és a „debil” (a pontos

technicus terminusokkal élve) fokozatok közötti IQ elegendő ahhoz,

hogy pontosan olyan meglepetésmentes Big Maceket állíts elő, mint a

világ bármely más tetszőleges Big Macje. Ez azért van, mert a

McDonald’s valódi titkos hozzávalója az a tekintélyes méretű

üzemeltetési útmutató, amiben meglepő részletességgel taglalják a

pontos lépéseit annak a folyamatnak, amit minden franchise partnernek

követni kötelező minden Big Mac előállításakor. Ha egy Big Mac

szendvicset 37 másodpercig sütnek az alaszkai Anchorage-ben, akkor 37

másodpercig fogják sütni Szingapúrban is – nem 36 és nem is 38

másodpercig. A Big Mac előállításához csupán a nyamvadt szabályokat

kell követned.

 

A szabályokat megfelelően intelligens emberek fektették le (a

McDonald’s Hamburger egyetemén) azért, hogy az agyilag kevésbé

eleresztettek és a szuperagyak számára egyaránt rendelkezésre

álljanak. A szabályok egyébként több biztonsági óvintézkedésre is

kitérnek – például csengetéssel jeleztetik, ha a krumpli túl sokáig

maradt az olajban – amivel már a nem kicsi emberi gyarlóságot is

ellensúlyozni képesek. Stopperek és időzítők találhatók mindenütt.

Külön rendszer gondoskodik arról, hogy a hely felelőse fél óránként

ellenőrizze, megfelelően tiszták-e a mellékhelyiségek. (Megjegyzés:

nem azok.)

 

A rendszer alapvetően azt tételezi fel, hogy mindenki hibákat fog

elkövetni, de a kimenetként jelentkező hamburgerek – hogy is mondjam –

„konzisztensek” lesznek és mindig megkérdezik Tőled, hogy adhatnak-e

hozzá krumplit.

 

Csupán a móka kedvéért: hasonlítsunk össze egy McDonald’s szakácsot

(aki pontosan követ egy sor szabályt és gőze sincs az ételekről) és

egy olyan lángelmét, mint a The Naked Chef (A Mezítelen Séf) név alatt

tevékenykedő brit kedvenc Jamie Oliver! (Ha most úgy döntesz, hogy

lelépsz erről a honlapról és helyette a Mezítelen Séf MTV-szerűen

megkomponált klipjeit nézed meg a bazsalikomos ajóka-saláta

készítéséről, akkor áldásom rád. Egészség kísérjen utadon.) Ha már itt

tartunk, akkor megjegyzem, hogy egy McDonald’s séf és egy igazi

gourmet séf összehasonlítása teljesen abszurd, de kérlek függeszd fel

a kételkedésed egy pillanatra mert ennek ellenére tanulságos lesz.

 

Nos igen, a Mezítelen Séf éppenséggel nem követ semmilyen Üzemeltetési

Útmutatót. Egyáltalán nem mér semmit sem le. Miközben főz, azt látod,

hogy az étel őrült táncban suhan ide-oda, alig követhetően. „Épp

hozzáadunk csak egy kis extra rozmaringot, ebből semmi baj nem lehet,

és jó alaposan megrázzuk” – mondja. „Most szépen összezúzzuk.

Nagyszerű. És most feldobáljuk.” (Igen, valóban úgy tűnik, mintha csak

szerte-szét dobálná. Bocs, de ha én próbálnám dobálgatni, akkor tuti,

hogy nem sikerülne.) Alig 14 másodperc alatt előállít egy teljes

ínyencvacsorát párolt, hasított, illatos fűszerekkel töltött tengeri

sügérből, gombás burgonya ágyon, salsa verde szósszal.

Itt_egy_nagyobb_nyelés_következik.

 

Nos, azt hiszem, eléggé egyértelmű, hogy a Mezítelen séf ételei

jobbak, mint amikkel a McDonald’s szolgál. Még ha ostobának is tűnik a

kérdés, érdemes elmerengeni a miérten. Nem is annyira ostoba kérdés.

Miért nem képes egy kimeríthetetlen erőforrásokra támaszkodó, óriási

léptékű cég, a legjobb ételmérnökök és a mérhetetlen készpénzállomány

együttese egy normális ebédet összehozni?

 

Képzeld el, hogy a Mezítelen séf elunja a „képernyő-akrobataságot” és

éttermet nyit. Mivel ő egy zseniális séf, az étel eszméletlen jó

lenne, amitől persze tolonganának a vendégek, és a hely megrázóan sok

profitot termelne.

 

Egy megrázóan sok profitot termelő étterem élén állva gyorsan rádöbben

az ember, hogy még ha minden este teltház is van, és 19 dollár az

előétel és 3.95 a kóla, akkor is van egy természetes profitplafon,

mert egyetlen séf csak bizonyos mennyiségű ételt képes elkészíteni.

Ezért aztán felveszel még egy séfet, és lehet, hogy további éttermek

nyitásába kezdesz, esetleg más városokban.

 

És rögtön egy új probléma üti fel fejét: az, amit a műszaki

területeken a skálázhatóság problémája néven emlegetünk. Az

étteremmásolat készítésekor döntést kell hoznod: vagy felbérelsz egy

másik, hozzád hasonlóan tehetséges séfet (aki aztán valószínűleg

elvárja és kiharcolja magának az általa kialakított profittöbblet nagy

részét, ezért aztán minek az egész) vagy felbérelsz egy fiatalabb

séfet, aki nem olyan jó, aztán a lelkes vendégek hamarosan rájönnek

erre és elkerülik az étteremmásolatodat.

 

A skálázhatósági probléma legelterjedtebb megoldása az olcsó, hozzá

nem értő séfek felbérelése és ellátása pontos előírásokkal, amiket

követve „lehetetlen elszúrniuk”. Csak kövesd a szabályokat és igazi

ínyesmester lesz belőled!

 

Probléma: ez nem igazán működik. Egy jó séf több millió olyan dolgot

csinál, ami már az improvizáció területére esik. A jó séf az

őstermelői piacon megpillant néhány ínycsiklandó mangót és összedob

egy mangó-cilantro salsát a nap halsültje mellé. A jó séf képes

áthidalni egy burgonyahiányt a helyben kitalált taro-szeletkéivel. A

betanított biorobotséf az utasításokat követve képes lehet az adott

ételek előállítására, ha minden megfelelően működik és rendelkezésre

áll, de igazi tehetség és képzettség hiányában nem lesz képes

rögtönzésekre; többek között ezért nem látsz sohasem jikamát a

McDonald’snél.

 

A McDonald’s egy egészen pontosan adott fajtájú burgonyát igényel,

amit az egész világon termesztenek, és amelyet óriási adagokban előre

feldarabolva lefagyasztanak a szűkebb időszakok áthidalására. Az előre

feldolgozás és a fagyasztás miatt a hasábburgonya nem annyira jó, mint

lehetne, de mindenképpen konzisztens és a séffel szemben nem támaszt

semmilyen követelményt. Valójában a McDonald’s több száz dologgal is

biztosítja, hogy a termékei állandó megbízható minőségben gyárthatók

maradjanak, bármilyen képességű személyzettel aki a konyhába

helyezhető, még ha a minőség „egy kissé” alacsonyabb szintű is.

 

Részösszegzésképpen:

 

   1. Bizonyos dolgokhoz tehetség kell, hogy sikerüljenek.

   2. A tehetség nehezen skálázható.

   3. A tehetség skálázásának egyik elterjedt módszere az, hogy a

tehetségesek szabályokat készítenek a tehetségtelenebbek számára.

   4. Az eredményként kapott termék minősége igen rossz.

 

És pontosan ezt a történetet láthatod lejátszódni az IT tanácsadásban.

Hányszor hallottad már a következő történetet?

 

    Mike boldogtalan volt. IT szakértők óriási cégét bérelte fel, hogy

megalkossák A Rendszert. A felbérelt IT tanácsadók hozzá nem értők

voltak, idejüket „A Módszertan” állandó emlegetésével töltötték, és

több millió dollárt felemésztve végül semmit sem hoztak létre.

 

    Nagy szerencséjére Mike rátalált egy fiatal programozóra aki

tényleg okos volt és tehetségben sem szűkölködött. A fiatal programozó

megalkotta az egész rendszert egyetlen nap alatt, 20 dollárért és egy

pizzáért. Mike örömét nem lehetett leírni. Minden barátjának javasolta

az ifjú programozót.

 

    Az Ifjú Programozó elkezdte kazalba rakni a pénzét. Hamarosan több

munkája volt, mint amit el tudott végezni, és ezért felbérelt pár

embert, hogy besegítsenek. A jó emberek túl sok részvényopciót

akartak, ezért aztán még fiatalabb, frissen végzett programozókat

bérelt fel és egy 6 hetes intenzív képzéssel „szintre hozta” őket.

 

    Felmerült a probléma, hogy a „képzés” nem lett egyöntetűen

eredményes, ezért aztán az Ifjú Programozó nekiállt szabályokat és

folyamatokat lefektetni, amik aztán az I. P. szándéka szerint majd

egységes eredményekhez vezetnek. Az évek során a szabályzat egyre

nőtt. Hamarosan elérte a hatkötetes álomhatárt és felvette A

Módszertan nevet.

 

    Eltelt néhány tucat év és az Ifjú Programozó most egy Hatalmas

Inkompetens IT Tanácsadó, akinek van egy nagy M-mel írandó módszertana

és sok-sok olyan alkalmazottja, akik vakon követik A Módszertant-t,

még akkor is, ha az nem vezet eredményre, mert piszkosul nincsen

ötletük arról, mi mást tehetnének, és nem igazán tehetséges

programozók – éppen csak jóakaratú műszaki értelmiségiek, akik átestek

egy hathetes képzésen.

 

    És a Frissen Hatalmas Inkompetens IT Tanácsadó elkezd hibázni. Az

ügyfelek elégedetlenek. És egy másik tehetséges újonnan jött

programozó elhappolja az üzletüket és a körforgás ismét kezdődik

elölről.

 

Szükségtelen ezen a helyen neveket említeni, ez a körforgás más több

tucatszor lejátszódott. Az összes IT szolgáltató cég beleesik a

mohóság bűnébe és megpróbál gyorsabban nőni, mint amilyen ütemben

tehetséges embereket képes felvenni, és rétegről rétegre építgeti a

szabályait és eljárásait, amelyek segítenek „konzisztens”, ha már nem

kitűnő munkákat létrehozni.

 

De a szabályok és az eljárások csak akkor alkalmazhatók sikeresen, ha

minden klappol. Számtalan „adat-bázisú honlap” tanácsadó cég ütötte

fel fejét az elmúlt években és töltötte fel sorait gyorstalpalókon

átpaszírozott totál kezdőkkel, akiknek éppen elmagyarázták az

adat-bázisú honlapok készítésének 14 alapvető tudnivalóját („figyu,

öcsi, itt egy select állítás, építs belőle honlapot!”). De a dotkomok

önmagukba omlanak és egyszer csak igény támad professzionális grafikus

felhasználói felület programozásra, C++ tudásra és valódi

számítástechnikai tudományra, és azok a pajtik akik fegyvertárában

csak a select állítás lapul egyszerre túl meredeknek találják az

áttérés ütemét és leszakadoznak. De továbbra is próbálkoznak, követve

a 17. fejezet adatbázisok normalizálásáról szóló szakaszát, ami

valamilyen rejtélyes oknál fogva nem jön már be az Új Világban. E

cégek zseniális alapítói persze képesek alkalmazkodni az új világhoz:

Tehetséggel megáldott informatikus-tudósok ők, akik bármit képesek

megtanulni, de az általuk épített cégek nem képesek alkalmazkodni,

mert a tehetség helyett szabályzat-alapú működésre váltottak, és a

szabályzat nem követi az új idők szelét.

 

No és mi a történet tanulsága? Óvakodj a Módszertanoktól. Nagyszerű

eszközök arra, hogy mindenki eljusson egy kiábrándító, de működő

teljesítményszintre, de egyben mindazon tehetségesebbek számára, akik

menekülnek a korlátoktól, kétségbeejtőek. Számomra eléggé nyilvánvaló,

hogy egy tehetséges séf nem talál önmagára a McDonald’s burgereinek

készítésében, éspedig pontosan a McDonald’s szabályai miatt. Így hát

miért tartják annyira nagynak a módszertanaikat az IT tanácsadók? (Ez

kifog rajtam.)

 

És mit jelent ez a Fog Creek számára? Nos, a céljaink között sosem

szerepelt a hatalmas tanácsadó céggé válás. Az általunk végzett

tanácsadás csupán egy eszköz egy cél érdekében — a hosszú távú cél

egy állandóan nyereséges szoftvercéggé válás, és ezt azzal érjük el,

hogy az alkalomszerűen végzett tanácsadásokkal kiegészítjük a

szoftveres bevételeinket. Mindaddig folytatni fogjuk a tanácsadást,

amíg a szoftverből származó bevételek el nem érik a kiadásaink

szintjét. Ezt követően még mindig fogunk tanácsadással foglalkozni, de

akkor már pozícióban leszünk ahhoz, hogy megszűrjük és megválasszuk a

kapcsolatainkat, és elsősorban azokra a kapcsolatokra fogunk

koncentrálni, amelyek támogatják a szoftvereinket. A szoftvereladás,

mint az köztudott, eszméletlenül jól skálázható. Amikor egy új FogBUGZ

ügyfél bukkan fel, akkor úgy teszünk szert új bevételre hogy nem kell

költenünk szinte semmit sem.

 

Ennél is fontosabb az a megrögzött eltökéltség, hogy csak a legjobb

embereket vegyük fel… tökéletesen kielégít minket, ha megfelelő

emberek hiányában kicsik maradunk (bár a hat hetes alapszabadság

mellett nem tűnik nehéznek új embereket találni). És mindaddig

megálljt mondunk a növekedésre, amíg az újonnan felvett emberek nem

szívtak magukba elegendő tudást ahhoz, hogy az újonnan érkezők élére

álljanak.