NetAcademia

A legjobbakat tanítjuk!

A MOC-ok földjén

2016. április 29. 22:13 - Ozga Linda

A Microsoft Learning Experience ernyője alatt a múlt héten ellátogathattunk Varsóba, az április 18-20. között megrendezett EMEA Learning Partner Summit elnevezésű eseményre. A rendezvény a Learning Decoded 2016 névre hallgat, így azzal az előfeltevéssel érkeztünk, hogy itt majd jól dekódolják nekünk, hogyan is kellene taní-tani nem középiskolás fokon. Hát...

microsoft_logo_svg.png

Mint a nemzetközi IT események világába először belépő kadétnak, nagy kő esett le a szívemről, amikor a résztvevők feltűnő szívélyességgel nyújtottak kezet és tudakozódtak a múlt évi eredményeinkről. Ugyanilyen készséggel meséltek a saját helyzetükről, sikerekről vagy éppen sikertelenségekről. Arról, hogy mit lehet elérni és mit nem, már a 0. napi welcome állófogadáson megváltozott a véleményem, amikor a 2 107 158 fős lakosságszámmal dicsekvő Macedónia vezető (cirka 97%-os piaci részesedésű) oktatóközpontjának minden joggal agilisnak nevezhető munkatársa fejét ingatva számolt be arról, hogy változó tempóban fut a szekér. Ekkor még nem voltam felkészülve arra, amit a következő mondatban hallottam. A tavalyi évben Irináék többszáz MOC-ot (hivatalos MS oktatási licenc) adtak el. És akkor még a vmWare, Cisco, EC-Council üzletágukról egy hangot sem szóltak.

A néhány nap alatt a Microsoft előadói az alábbiakkal töltötték fel a konferencia programját:

  • paradigmaváltás az MS berkeing belül az oktatás módszertanára vonatkozóan
  • elérendő célok, eladandó MS portéka
  • vizsgáztatás és annak változásai
  • rendszerszintű módosítások a Learning Partner státusz tekintetében.

A töménytelen M-es mozaikszón és rövidítésen hordozva szemünket, azért sikerült levonnunk a szükséges következtetéseket az eseményen elhangzottakról. A MOC-ok földjén cikksorozatunkban a summázatunkkal foglalkozunk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://netacademia.blog.hu/api/trackback/id/tr668644652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.