A magasabb szintű programozási nyelvek egyik leghatásosabb eszköze a változók használata. A változók egyszerű, könnyen áttekinthető használata. Nem kell már beírni a regiszterbe, ha egy számot a következő műveletben fel szeretnénk használni, és a sztringek misztikus kezelése is sokat egyszerűsödött, ha valaki mondjuk például C#-ot használ.
Ez tehát elmondható a számokról, szövegekről, egyszóval, (szakmai szargonban) az érték típusokról. A hivatkozás típusok (amikor egy bonyolultabb konstrukciót hozunk létre és használjuk, szintén zsargonban osztályt példányosítunk) azért még adnak munkát rendesen.
Legalábbis, az Automapper előtt ez volt a helyzet.
Ha például egy jármű típust hozunk létre, megadva, hogy hány kereke, ajtaja, miegymás értéke van, ami őt jellemzi, majd szeretnénk ezzel kezdeni valamit, akkor két lehetőségünk is van. Ez az autó valahol csücsül a memóriában, és az őt "tartalmazó" változóban a rá mutató hivatkozás segítségével érhetjük el. Műveletet végezhetünk rajta, megszüntethetjük, vagy ezt a hivatkozást betehetjük egy másik változóba.
Vagy, létrehozhatunk egy másik autót, egy másik helyen a memóriában, és szépen végigmenve az autó tulajdonságain, egyesével átmásolhatjuk az ajtók számát, a kerekek számát és a többi jellemzőt. Gyakorlatilag értékadást szimulálva, mindha egy számot írnánk egyik változóból a másikba.
Legalábbis, az Automapper előtt ez volt a helyzet.
Az AutoMapper egy nyílt forráskódú eszköz, .NET fejlesztőknek C# nyelven. Nuget-tel települ, és a küldetése az, hogy ha nem referencia, hanem érték szerint szeretnénk értékadást végezni két osztály típusú változó között, akkor nem kell egyesével kézzel végigmenni egy osztály felületén és minden tulajdonságot lemásolni, hanem egy lépésben egy értékadással elvégezhetjük. Ez triviális módon megy, ha azonos típusú példányokról van szó.
De az AutoMapper nem áll meg itt, hanem képes különböző típusok közötti konverzióra, listák közötti értékadásra egy lépésben, nem felejti el, ha időközben változott az osztály definíció, és már színt is nyilvántartunk az autó példányban, a .NET Standard támogatással nem csak windows-on, de linuxon, androidon és iOS-en is bevethető, és még sorolhatnám a képességeit napestig.
És hogy miért írtam ezt a sokmindent? Eddig is lehetett sejteni, hogy ez egy jó irány, persze meg kellett tanulni a használatát, és ez néha nem esik jól az embernek. De az irány az valahogy mégis rendben lévőnek látszott.
Nos, ezt most már a .NET alapítvány is hasonlóan gondolja:
