NetAcademia

A legjobbakat tanítjuk!

Ingyen tanulnak kódolni az informatika tanárok

2016. november 28. 16:07 - BarátiMárti

A NetAcademia Oktatóközpont és a HTTP Alapítvány együttműkődése.

programmer-1653351_960_720.png

Budapest, 2016. november 23. – Mintegy 450 informatika tanárnak kell programozást oktatnia a jelentős változásokat hozó, augusztus végén elfogadott új szakképzési kerettanterv szerint. Konkrét tananyag híján azonban a felkészülés szinte lehetetlen feladatnak tűnt, végül a közel ötezer szakgimnáziumi diákot érintő problémára a NetAcademia kínált konstruktív megoldást. Az oktatóközpont a tanárokat online tanfolyamokon készíti fel az új tananyag elsajátítására egy olyan program keretei között, mely a diákok bevonását is lehetővé teszi.

2016 augusztusában – az új tanév kezdete előtt alig néhány nappal – fogadták el az új szakképzési kerettantervet, mely többek közt az informatika ágazatban is markáns változásokat hozott. Ennek egyik hangsúlyos eleme, hogy a 2016/2017-es tanévtől a weboldalak programozását is oktatni kell, ehhez azonban tananyag jelenleg nem áll rendelkezésre. „Az informatika ágazat új szakmai kerettantervei számos szakgimnáziumban tanító kollégának okoztak fejtörést az elmúlt hetekben. A programozás tantárgy különösen sok újdonságot hozott, felkészülésre pedig nemigen volt idő és lehetőség, legalábbis erről tanúskodnak a hozzánk befutó segítségkérések.” – mondta Sisák Zoltán, a HTTP Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az Infotanár Mentor Program egyik kezdeményezőjeként a HTTP Alapítvány a helyzet orvoslására olyan partnert keresett, aki képes akár egyszerre többszáz oktatót gyakorlatias formában felkészíteni az új tananyag sikeres átadására. A hagyományos tantermi képzés a földrajzi távolságok és a rövid határidő okán nem jöhetett szóba. Ekkor fordultunk az informatikai tanfolyamokat online biztosító NetAcademiához, hogy vállalnák-e az infotanárok továbbképzését. – mondta Sisák Zoltán.

Az informatikai szakképzés összesen 1400 tanárt és mintegy 21 ezer tanulót érint, közel annyit, ahány informatikus jelenleg a piacról hiányzik. A kritikus helyzet kapcsán döntöttünk úgy, hogy a feladatot pro bono vállaljuk, sőt, elősegítjük az együttműködést tanárok és diákok között.” – mondta Fóti Marcell, a NetAcademia ügyvezetője. A felajánlás keretében minden szakgimnáziumban oktató tanár díjmentesen férhet hozzá a tanártovábbképzési programban szereplő tanfolyamokhoz HTML, CSS, JavaScript és további fejlesztői témákban. A program célja egyben az is, hogy projektmunkára nevelje a fiatalságot, hiszen az első tanfolyam végén egy tanáraikkal közös projektpályázatban adhatnak számot a diákok a megszerzett tudásukról.

A speciális tanfolyamsorozat eddigi tapasztalatai nagyon pozitívak. A november 7-én induló, kerettanterv szerint kialakított első online oktatásra több mint 300 informatikatanár jelentkezett” – tette hozzá Fóti Marcell. Ezen felbuzdulva a NetAcademia egyéb iskolatípusok tanárait is szívesen bevonná a programba annak érdekében, hogy minden fiatal megfelelő alapismereteket szerezzen, amelyek akár az informatikai pálya felé orientálhatják a későbbiekben. A projekt széleskörű elterjedése esetén a hazai informatikus hiányból fakadó munkaerőpiaci problémák 3 éven belül jelentősen mérséklődhetnek.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://netacademia.blog.hu/api/trackback/id/tr9612006332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása